Buszos zarándoklat Bodajkra – Június 29.
A Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány Bodajkra szervez zarándoklatot – június 29. szombatra.
Jelentkezni a sekrestyében lehet.
A Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány Bodajkra szervez zarándoklatot – június 29. szombatra.
Jelentkezni a sekrestyében lehet.
Máté evangéliuma, 28. fejezet, 1-10. versig:
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.”
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Nagycsütörtök – 17:00, az utolsó vacsora emlékmiséje, utána virrasztás
Nagypéntek – 15:00, keresztút a temetőben
Nagypéntek – 18:00, Nagypénteki liturgia
Nagyszombat – 9:00 – 12:00-ig: Szentsír látogatás
Nagyszombat – 19:00, Vigília mise, körmenet
Húsvét vasárnap – 8:00 és 9:30
Húsvét hétfő – 9:30
Március 16-án, szombaton 17 órától másnap 17 óráig templomunk nyitva áll az Oltáriszentség közelségében imádkozni szándékozók előtt!
Adjunk át a kényelmünkből egy órát Neki, hogy elcsendesedhessünk, gondolatainkat elsimíthassuk, csakis Őrá figyelhessünk, meghallgathassuk az Ő hangját.
Kérjük, hogy az éjszakai órákra külön jelezzék szándékukat.
Március 15-én és 22-én, a péntek esti szentmise keretében készülhetünk lélekben Húsvétra.
Az elmélkedéseket Mészáros Péter atya vezeti.
Nagyböjt idején Jézust 40 napos elvonulásában is követjük.
Szeretettel hívunk mindenkit Bodajkra, ahol Péter atyával sétálunk egy kört a Gaja völgyben – ami kisgyerekes családok és idősebbek számára is járható terep -, közben meg-megállva egy-egy elmélkedésre, közös imára.
Utunkat végén Bodajkon misével zárjuk a napot.
Az utazást közösen, saját autókkal oldanánk meg – természetesen autó nélkül is lehet jelentkezni, lesz hely.
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: jelentkezés a Bodajki március 9-i zarándoklatra
Az adatokat csak ezen zarándoklat szervezése céljából gyűjtjük és csak az ezzel kapcsolatos információk megosztására használjuk fel.