Napok a házasságról 3.

Pál Ferenc előadásaSzeretettel várunk mindenkit Pál Ferenc atya előadására, a Napok a házasságról című rendezvénysorozat keretében április 28-án 16 órakor a Közösségi Házban.

A gyermekek felügyelete a torbágyi plébánián megoldott. 

Papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed.

Pál Ferenc szerint katolikus pap léte ellenére fontos, hogy az előadások semlegesek legyenek: bárki részt vehet rajtuk, nem kell semmilyen vallási, ideológiai elvárásnak megfelelnie, elég a hallgató nyitottsága. Előadásaira jellemző egyrészt a strukturáltság és az érintett szakirodalom intenzív használata, valamint a stand-up comedy-ből ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus.

 

Húsvéti koncert az Isteni Irgalmasság vasárnapján

 

Helyszín: Biai Szent Anna templom

Időpont: április 15. vasárnap, 18 óra

Közreműködnek:
Biai Szent Anna Kórus
Balázs Csaba – zongora
Balázsné Hajnal Erzsébet – fuvola
Bodnárné Sárvári Kinga – fuvola
Szijártóné T. Dorottya – gordonka
vezényel: Szalai Péter

Indul a Cserkészet Biatorbágyon!

Cserkészliliom, Szent Koronával összefogvaPéntekenként 18 órától tartja foglalkozásait a biatorbágyi Cserkészmozgalom! 

Első foglalkozás: április 13, péntek 18:00 
 

 

Tom Sawyer kalandjai - Amatőr színjátszó előadás

Etyek-Bia-Herceghalom egyházközség amatőr színjátszó csoportjának előadása: 

TOM SAWYER KALANDJAI
• Helyszín: Biatorbágy Faluház
• Időpontok: 2012.04.13. és 04.14. 18:00
• Jegyár: 1000 Ft

A jegyek megvásárolhatók: Deák Lászlónál és Marlok Ferencnél, illetve a plébániai fogadóórákon
 

Adó 1%

Az adóbevallás elkészítésekor ne feledkezzünk meg a felajánlható 1%-okról.!

A katolikus egyház technikai száma: 0011

Ezen felül a egyházközségünkben működő Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány támogatását is köszönjük, adószáma: 18688973-1-13 

 

Keresztút a biai kálvárián

Nagyböjti keresztút járásra hívunk minden családot! 
Az egyes stációkat egy-egy család közreműködésével elmélkedjük át, de természetesen azok is jöjjenek, akik személyes, csendes jelenlétükkel vennének részt az áhitaton.

Liturgikus rend

  • Szentmise:
    Kedd: 18:00
    Péntek: 18:00 

  • Vasárnap: 8:00, 9:30

Misék Biatorbágyon

További információk...

Kegytárgy felújítás


 

Könyvajánló: