Bogyay család

Húsvétkor Szokolay Pali és Ildi az őket bemutató interjúban a Bogyay családnak dobták a labdát, így most Zsoltot és Anikót kerestem fel, hogy egy rövid beszélgetés segítségével mutassák be családjukat.

– Karácsonykor templomunkban már évek óta hatalmas fenyőfa pompázik, úgy tudom, ezt hagyományosan te szerzed.
– Zsolt: Először a házunk melletti lucfenyőt ajánlottam fel erre a célra, majd a kert végén kialakított fenyőültetvényből került ki két kis karácsonyfa, aztán ahogy szépült a templom úgy jött az ötlet, hogy egy nagy fa legyen. Ezek a fák vidékről származtak, de már a kerti fák is megnyúltak annyira, hogy a következő években újra innen vigyük majd a templomi fát.

– Biatorbágyra nem véletlenül kerültetek, vannak itteni gyökereitek is.
– Zsolt: Nagyszüleim a Tópart utcában laktak, édesanyám itt született, itt nőtt fel, majd Budaörsre ment férjhez. Ezt a Tulipán utcai telket, ahol a házunk áll, édesapámék vették, de végül házasságunk után mi építkeztünk rajta. Az építkezés alatt már Biatorbágyon éltünk, mint ifjú házasok három évig a tóparton laktunk.

– Gyerekkorodban is sok időt tölthettél Biatorbágyon?
– Zsolt: Nagyapám méhészkedett, 200 méhcsaládja volt, nyaranta őt kísértem, együtt vándoroltunk, máig emlékezetesek maradnak az órákig tartó pergetések, és az a rengeteg méhcsípés, amitől hatalmasra dagadt az arcom.

– Ani, te eredetileg hova valósi vagy?
– Anikó: Szegedi vagyok, első munkahelyem a Kis Ferenc Erdészeti Szakközépiskola volt, ahol Zsolt a tanulmányait töltötte. Tehát én vagyok a rangidős. Ugyan a szülők eleinte nem nézték jó szemmel, hogy egy tanulóval „rohangálok”, de aztán lecsillapodtak a kedélyek, és összeházasodtunk. Biatorbágyon a tsz-nél voltam bérszámfejtő, aztán megszületett Berni. Ekkor kezdtünk el építkezni, és amikor beköltöztünk a házunkba, másnap megérkezett Ricsi is.

– Szakmád az irodai munkával kapcsolatos?
– Anikó: Igen, könyvelő vagyok. Már 11. éve a Biatorbágyi Takarékszövetkezetnél dolgozom. A háttérkönyvelést végzem, a feladatom, hogy eljusson a számlákra a pénz, amivel az ügyfeleket ki lehet szolgálni, de ez a munka a fenti irodákban zajlik, nem az ügyfélrészben, így az ügyfelekkel nem is találkozom. Nagyon örülök, hogy itt, Biatorbágyon van munkám.

– Zsolt, a beszélgetés a fenyőfákkal indult, nem véletlenül. Ez a te szakmádhoz kapcsolódik.
– Zsolt: Szegeden az erdészetnél érettségiztem, majd itt szereztem technikusi oklevelet is. 1992-ben már a budapesti erdészetnél dolgoztam a pilisi parkerdőn belül, azóta is ennek az erdészetnek vagyok oszlopos tagja, a Makkosmária-Normafa részen vagyok kerületvezető erdész. Ez a rész turista szempontból rendkívül leterhelt terület, úgyhogy munkánk jelentős részét nem a klasszikus erdészeti munka (erdőművelés, vadászat) fedi le, hanem a parkmunka, szemétszedetés. fahasználat. Az én feladatom annak a megszervezése, hogy mindenki, aki ide látogat, elégedetten távozzon a kirándulás végén. Természetesen küzdünk a vandálkodás, a motorozás, illegális szemétlerakás ellen, de sajnos nem mindig tejes eredménnyel.

– Meséljetek gyermekeitekről!
– Anikó: Legnagyobb gyermekünk Berni, tizenhat éves, a Szent Margit Gimnáziumba jár. Richárd hetedikes Budaörsön, a katolikus általános iskolában, kisfiúnk, Benedek pedig nemsokára hatéves, neki még van egy éve az óvodában.

– Sportolnak a gyerekeitek?
– Anikó: Ricsi évek óta úszik és gitározik. Nagyon jó érzéke van a gitározáshoz, a tanára nagyra értékeli tehetségét, jó lenne, ha többet gyakorolna, bár most szegénynek épp a vizsga előtt pár nappal került gipszbe a keze.

– Hogyan kezdődött kapcsolatotok az egyházközséggel?
– Zsolt: Templomi esküvőnk volt, Kiskundorozsmán esküdtünk, de jegyesoktatásra Imre atyához jártunk. A templommal való kapcsolatunk akkor kezdődött igazán, amikor Berni elkezdett iskolába és iskolai hittanra járni. Akkor kezdtünk mi is templomba járni.

– Egy korábbi beszélgetésünkkor kiderült, hogy kapcsolatod van a csángó szövetséggel. Beszélnél erről is?
– Zsolt: 2007-ben mentünk először Erdélybe másik két családdal. Azóta mintha zsinórral húznának oda, van olyan év, hogy kétszer-háromszor is elmegyek, de nemcsak a Székelyföldre, hanem a csángókhoz is. Marlok Feri egyik volt osztálytársa szervezte meg azt a gyógyászati utazást, amely során orvosok, ortopédusok segítenek a nehéz sorban élő csángókon. őket kísértem el én is egy alkalommal Csángóföldre. Nagyon megfogott az a környezet, az ott élő emberek, az 1600-as éveket idéző nyelvi állapot, az ottani emberek szegénysége, és az, hogy a szegénység ellenére is tudnak a mindennapoknak örülni. A legelső út alkalmával ismertem meg Csángóföldön a keresztszülői programot, aminek következtében közel kétezer csángó gyereknek van magyar keresztszülője. Így lettünk mi is egy félárva csángó kislánynak a keresztszülője. Ahogy tudjuk, segítjük, már volt több alkalommal Magyarországon is. Ennek a programnak az a célja, hogy a csángók között is legyenek diplomások, ezért a keresztszülők elsősorban a csángó gyerekek tanulását segítik, csángó identitásuk megőrzését támogatják. Egy tanévre negyvenezer forintot kell befizetni, ami a magyar tanulásukat támogatják. Ennek segítségével már 21 településen folyik magyar oktatás, de még legalább negyven helyen kellene. Úgyhogy igyekszem másokat is bekapcsolni ebbe a rendszerbe. 

– A képviselő-testületnek is tagja vagy, nevedhez köthető a budakeszi arborétumban szervezett családi nap.
– Zsolt: Az egyházközségi feladatok végzésébe Marlok Feri hívott meg, az általa szervezett Férfi körön keresztül. A családi napot Deák Laci barátommal szerveztük. Máig nagy fájdalmam, hogy olyan kevesen jöttek el. Remélem, lesz még olyan alkalom, hogy egyházközségünk szép számmal eljön egy ilyen alkalomra.

– Nagyon elfoglaltak vagytok, a gyerekek is különböző korúak, van-e olyan kialakult családi szokás, ami a hétköznapok rohanásában segít benneteket?
– Zsolt: Nemrég olvastam egy tanulmányban, hogy a család egyik legfőbb összetartó ereje, hogy leülünk egy asztalhoz. Leírták, hogy melyik országban mennyi időt töltenek átlagosan hetente ezzel a családok. Például Amerikában ez 7 perc hetente, Magyarországon pedig körülbelül 1-2 óra. Mi együtt reggelizünk, és vacsorakor is együtt ülünk le, ilyenkor beszélünk meg mindent, adunk tanácsot egymásnak, szervezzük az életünket. Úgyhogy mi ezt a magyar átlagot is meghaladjuk. Ez a közös hely akkor is fontos, ha nőnek a gyerekek. Szeretünk együtt lenni.

– Rajtatok a sor, ti választjátok ki a következő beszélgetőpartnert. Melyik családot szólítsuk meg a Forrás következő számában?
– Anikó: Átküldünk a szomszédba, Deák Laciékhoz.

– Rendben, köszönöm a beszélgetést.
 

Liturgikus rend

  •  

    Szentmise:
    Kedd: 18:00
    Péntek: 18:00

    Vasárnap: 8:00, 9:30

    kivéve

  • Úr napja (2019.06.23):
    9:00

Misék Biatorbágyon

További információk...

Kegytárgy felújítás


 

Könyvajánló: